Somné Soós Dóra vagyok, két édes kisgyerek anyukájaként most otthonról dolgozom. Két igazi szenvedélyem van: a kávé és a horgolás! :) Képes vagyok hajnalig fennmaradni és eszeveszett tempóban horgolni, mert magával ragadott egy bájos mini sapka mintája, vagy beleszerettem egy tüllös-habos keresztelői ruhácskába... De minden érdekel, ami alkotás, a gyerekeimmel is folyton festek, gyurmázom, hajtogatok, amit én néha talán még jobban is élvezek, mint ők! :) Edinával és a Vattacukor Művekkel az óvódai szülői értekezleten hozott minket össze a vakszerencse, neki éppen újabb dolgos kezekre volt szüksége, hogy vállalni tudja az egyre növekvő megrendeléseket, én pedig talán valóra válthatom azt az álmomat, hogy egyszer majd a hobbimból éljek, hogy mindig azt dolgozhassam, ami inspirál, és amit imádok! :)Molnár Edinának hívnak, 34 éves múltam, civilben egy 5 éves kislány anyukája, munkában pedig médiatervező vagyok.
Tíz éves koromban tanultam kézimunkázni a Nagymamámtól (aki ízig-vérig valódi mezőkövesdi matyó lány), ő adott a kezembe először tűt: hímzőt, kötőt, horgolót. Azóta sose voltam kreatív hobbi nélkül, megjártam üveg- és kavicsfestést, origamizást, agyagozást, decoupage-olást, varrtam filcből, fűztem gyöngyöt, festettem vászonra, és így tovább, és így tovább, hat évvel ezelőttig...
Amikor megkaptam az első fényképezőgépemet, és azóta hurcolom magammal mindenhová - nem az elsőt, mert azt már lecseréltem párszor, de azóta egy kamera mindig volt a kezem ügyében, egészen 2009 teléig....Amikor megszületett a kislányom, Anna, aki csöppnyi három és fél kilójával teljesen felforgatta az életünket, átrendezte az időnket, és azóta is rengeteg újat mutat nekünk minden nap...
Viszont egy baba mellett a fotózáshoz szükséges koncentrációhoz, elmélyüléshez és türelemhez szükséges idő igazi luxusnak számít, így hát letettem a gépet, de alkotó munka nélkül nem maradhatok, hát visszatértem oda, ahonnan minden elindult, a kézimunkához...
Ezzel olyan hobbit űzhetek, ami egyszerre praktikus, (hiszen mindig Annára gondolok, amikor egy-egy mintát kiválasztok, csak olyan holmikat készítek, amiket őrá is bátran adnék) egyszerre megnyugtató, (mert teljesen kikapcsol, ahogyan a szemeket és az öltéseket számolom) és egyszerre esztétikus (imádom tapintani, simogatni, nézegetni egy-egy elkészült darabom apró részleteit). És egy kicsi plusz: amikor tárgyfotókat készítek a befejezett munkákról, akkor kicsit visszalopom a régi nagy szerelmemet is az életembe... :)
